Amikor szeptemberben szedtem a bogyókat a fáról akkor reménykedtem ugyan, de elképzelésem se volt hogy sikerülni fog-e vajon a teljesen házi körülmények között olajbogyót készíteni úgy hogy az ehető, sőt még finom is legyen. Főleg akkor voltam teljesen bizonytalan amikor beleharaptam egy friss, vad-zöld példányba: kábé olyan mintha egy éretlen zölddióba haraptam volna... brrrr, rettenetes!

Hazajöttünk, majd itthon nekiláttam, elkészíteni, bár ez a szó túlzás, gyakorlatilag vég nélküli áztatás az egész: először azért hogy a nagyja keserűség kiázzon, utána meg hogy helyette finom, sós, citromos aromája legyen.

Az elkészítés képekben.

Elvileg januárra kellett volna jónak lennie, akkor kóstoltam és még nem volt az igazi, bár fene tudja mi az igazi. Engem ugye elrontott a sok bolti, mert már Korculán a helyi házi olajbogyókat se tudom megenni, annyira keserűnek érzem. Megkóstoltuk tehát januárban, aztán elfelejtkeztem róla. Most vettem elő újra az üvegeket, hogy megnézzem hogy mi lett. Végül két üveg sajnos penészes lett, biztosan a fémkanalas - még ha tiszta is - kóstolószem-kivételektől. Mint megtudtam (köszönöm meGastromania ) az olajbogyó nem szereti a fémkanalakat. Még szerencse hogy a szépséges üvegeimnek sajnos nem szépségesek a kupakjai, így kénytelen voltam ronda-celofánozni.

Tehát a harmadik üveg nem penészes, sőt, kristálytiszta ...és citromillatosan finom, roppanós, nyomokban sem keserű olajbogyó! Legközelebb bátrabban kísérletezek majd a fűszerezéssel , mert biztosan lesz legközelebb. Még így, hogy én készítettem, még így is olyan hihetetlen hogy ezt otthon el lehet készíteni.

.

.

.

.

Az olívaolaj is házi, de azt persze nem én készítettem, hanem a háziak akiknél laktunk. Csak a móka (és a hihetetlen szépsége) miatt tettem ide őt is:

.