már tavaly is készítettem, akkor is ennek a receptnek alapján, mert ez állt a legközelebb ahhoz az ízhez amit még gyermekkoromból őrzök: az orosz zölddió befőtt, az akkori kor egy ritka gasztronómiai különlegessége (a bulgár kagylókonzerv mellett), ami persze akkoriban inkább mint "szükség idején minden ehető" felkiáltással kerülhetett először kipróbálásra még amikor ezt először valaki kitalálhatta, legalábbis a családi anekdoták között is szerepel némiképp elborzadt hangon elbeszélve hogy nagymamám a háború idején az éhínségkor zölddiót(!) meg csigát(!) volt kénytelen enni és készíteni a gyerekeknek... Nem tudom hogy vigasztalta-e volna a tudat hogy később ezek milyen kulináris csemegék lettek.

Sok munka van vele,  de kezdjük is rögtön az elején:

GUMIKESZTYŰ! enélkül még csak ne is gondoljunk a dióra, annyira fog, és gumikesztyűből is érdemes strapabírót venni.

Szerezzünk be sok körülbelül június elején zölddiót , ami akkor jó még, amikor egy villával, vagy kötőtűvel akadály nélkül átszúrható. Érdemes próbaképp egy-kettőt félbevágni, vagy többször is megszurkálni hogy biztosak legyünk hogy nem kezdett már keményedni a héj belül.

majd mindet megszurkáljuk, vagy villával, vagy kötőtűvel többször. Persze spriccel, figyeljünk erre is oda.  és nem, az én - képen látható - kesztyűm nem volt elég strapabíró, egy hétig járhattam utána fekete gyászkeretes körmökkel.

Ha megszurkáltuk a diókat, egy nagy lábasba/tálba/üvegbe tesszük. Legyen nagy, de azért bírjuk el majd tele állapotában is! Rozsdamentesből, üvegből maradéktalanul tisztítható a dió nyoma, a többinél nincs garancia, ha nincs rozsdamentes, akkor kalkuláljuk bele hogy esetleg megfesti a dió örökre az edényt. Felöntjük vízzel hogy ellepje és innentől kezdve két hétig ez a napi program: minden reggel és este leöntjük róla az áztató vizet és újra feltöltjük.

Közben a diók a szúrásnyomok mentén elkezdenek barnulni, foltosodni, néha habzik is kicsit a dolog, illetve van egy jellegzetes kórház szag amit az ázó dió áraszt. Én szeretem, olyan friss, fertőtlenítős szag.

A két hét elteltével leöntjük az utolsó áztatóvizet, majd friss vizet engedünk rá

a vízbe kb literenként két evőkanál 10%-os ecetet teszünk, és ezzel felfőzzük: 10-15 percet rotyogjon. Ekkor feketedik be igazán a dió.

Majd leszűrjük és lemérjük a diót és elkészítjük a szirupot:

1kg zölddió

0,5l víz

1kg cukor

12 szem szegfűszeg

fél citrom héja vékonyan levágva, csíkozva

egy narancs héja vékonyan levágva, csíkozva

kis darabka egész fahéj

opcionálisan barna rum (kb 0,25dl)

bátraknak ajánlok egy csipet őrölt borsot és egy másik csipet reszelt szerecsendiót

A cukorból és vízből szirupot készítünk, amibe beletesszük a citrushéjakat és a fűszereket is és amikor rottyant egyet, beletesszük a leszűrt diókat és azzal is főzzük 5 percig.

elzárjuk és egy napot pihentetjük.

Másnap ismét felforraljuk, öt percig forraljuk, ismét elzárjuk és ismét egy napot pihentetjük.

Harmadik nap ismét felforraljuk, majd az öt perc rotyogás után elzárjuk és leszűrjük a szirupot, belekeverjük a rumot (tavaly nem tettem bele, szerintem itt nem létszükséglet, nagyon finom anélkül is). A diót üvegekbe pakoljuk (narancshéj meg ilyesmi mehet vele), és felöntjük a (leszűrt, forrón tartott) sziruppal.

Tipp: a szirup több lesz mint amennyit a dió felvesz, úgyhogy azt palackozzuk külön, nagyon finom, különleges szirupot kapunk így, ami felveszi a versenyt bármilyen juharsziruppal... sőt! érdemes egy kicsivel több szirupot készíteni.

Mindenesetre legalább egyszer az életben érdemes megkóstolni a zölddió befőttet, nagyon különleges, fűszeres édesség!

őrizgetem már egy ideje az édesgyökeret hogy majd valamiben felhasználom, de csak most a ribizlinél éreztem hogy most jött el az ideje...

Ismét lehetőségünk volt Lobóékhoz kimenni és a roskadozó ribizlibokroknál szabad kezet kaptam. Vittem egy kis sámlit és letáboroztam egy nagy ládával és csak szedtem-szedtem... öt kiló lett egyetlen bokorról.

Hozzávalók:

2kg + 1kg ribizli

60dkg + 30dkg cukor

1-2 szál édesgyökér

1 citrom leve

opcionálisan 1 cs dzsemfix 3:1

Alaposan megmosunk kicsit több (hogy a végén nettó 2kg maradjon) mint 2 kg ribizlit, majd leszedetjük a száráról, vigyázva hogy a kis kocsányok se maradjanak rajta. Egy tálba tesszük, rászórunk 60deka cukrot, beleöntjük a citromlevet, összekeverjük és lefedjük folpackkal közvetlenül a gyümölcs felületén. Egy éjszakára pihentetjük.

Másnap feltesszük lábasba főzni, mellé tesszük az édesgyökeret, forraljuk kb 10 percet és elzárjuk. Az édesgyökér mennyiségét attól függően határozzuk meg hogy mennyire szeretjük a medvecukrot. Lehet srégen szeletelve is beletenni a lekvárba, úgy még több ízt ki tud adni. Forralás után elzárjuk és pihentetjük másnapig.

Harmadnap fogjunk a "maradék" 1 kg ribizlit, alaposan megmossuk és kiválogatjuk az esetleges szemetet belőle (levelek, szárdarabok stb) és úgy ahogy van, szárastól feltesszük főni a 30 deka cukorral. Mikor szétfőtt - nem sok idő -, egy szűrőbe öntjük ami alá egy másik tálat/lábast teszünk és átpasszírozzuk. Így kapunk egy adag ribizlilevet.

Fogjuk az előző napi forralt lekvárkezdeményt, és ha szeretnénk hogy kicsit szilárdabb lekvár legyen, akkor egy zacskó dzsemfixet belekeverünk, majd utána beleöntjük a ribizlilevet, és így alaposan összekeverve felforraljuk, öt percig forraljuk majd elzárjuk, kivesszük az édesgyökereket majd sterilizált üvegekbe töltjük és dunsztoljuk.

Azért ilyen hosszadalmas, mert nem szeretem a teljesen magtalanul, de azért a ribizli nagyon magos magában mégis, így viszont egy kicsit tudunk az arányokon tolni. Persze meg lehet csinálni csak átpasszírozva, vagy csak szemezve is az egészet, de nekem nagyon bejött ez a mag-lé arány.

Az édesgyökér pedig ha így egyben van, csak egy kis plusz ízt ad a lekvárhoz, szinte rá se lehet jönni hogy mi történt vele, nem tolakszik az előtérbe a medvecukor íz, csak harmonikusan belesimul a ribizli savanyúsága és a cukor édessége közé.

Az üvegekért külön köszönet G.A.-nak!

Zazáleánál olvasható egy kis interjú velem. Végén kis játék is van, egészen vasárnap estig tart: a kérdésre helyesen válaszolók között egy hársvirágszörp - meggylekvár párost vihet haza a nyertes!

egy elronthatatlan és pofonegyszerű recept jön!

Hozzávalók:

sok befőttesüveg

meggy

kevés cukor

vaníliarúd

konyak (St.Rémy Authentic VSOP)

A meggyet alaposan megmossuk, nem magozzuk, csak átválogatjuk hogy csak a legszebb szemek maradjanak benne. Nekem most a kedvencem az "érdi bőtermő" fajta, nagy, húsos és kevésbé savas.

Üvegeket sterilizáljuk majd belevagdosunk az üveg aljába a vaníliarúdból. A 7,2dl-s üvegbe én egy fél rúd vaníliát tettem, a 2,8dl-s üvegekbe 1-2 centi.

Aztán meggyel elkezdjük megpakolni. Nem csak beleöntjük, hanem tetris szerűen körbe-körbe pakoljuk és minél szorosabbra. Amikor úgy hiszzük hogy már több nem fér bele, akkor még biztos benyomható egy kisebb szem...

Amikor kész van és tele az üveg, az üveg méretétől és ízlésünktől függően teszünk az üvegekbe cukrot. Én tavaly a 7,2dl-s üvegekre egy nagykanál, a mostani 2,8 decisekre egy kis teáskanál cukrot tettem, csak úgy rászórni mindegyik üvegben a belepakolt meggyre.

Majd fogjuk a legalább közép kategóriás konyakot és feltöltögetjük az üvegeket perem aljáig. Közben érdemes a kiemelkedő szemeket lenyomva tartani, hogy a lezárt állapot űrtartalmát szimuláljuk. (magyarul hogy ha csurig töltjük és még ki is lóg egy-két szem, akkor ha a tetőt rá akarnánk csavarni, körbe körbe csorogni fog a konyak a konyhapultra!)

...és ennyi! ...komolyan!

illetve nem, mert most jön az a rész hogy az üvegeket egy tálcára pakoljuk és sötét kamrába tesszük három hónapra hogy összeérjen. Tálca azért fontos, mert a legnagyobb odafigyelés ellenére is akad olyan üveg amiből esetleg elkezd szivárogni, és ne csöpögjön szerteszét.

A türelmetlenek már egy hónap múlva is rájárhatnak, de garantáltan jobb lesz, minél több időt töltenek szoros házasságban. A meggy ropogós marad, az alkohol átjárja, a lé meg ...mmmm... egy komplett desszert! sőt, nasi! nyáron hűtőbe kell tenni egy üveggel és onnan csak úgy jártában-keltében kikanalaz egy-egy szemet.

Idén is sikerült szereznem meggyet abból a finom balatonfelvidékiből amit tavaly is vettem egy ismerősömtől, amikor megtértem és felnőttem: cseresznyeszerető emberből meggyes ember lettem. Semmi savasság, csak hűsítő friss íz, sokkal jobban esik már mint a csömör - és nem mellesleg sajnos szinte mindíg kukacos - cseresznye.

Rum nélkül sima meggylekvárként is nagyon finom, de így egy kis plusszal mindenkit garantáltan levesz a lábáról.

Hozzávalók:

2,5 kg meggy
1 citrom leve
1 ek bourbon vanília esszencia (nem aroma. ha nincs, akkor jöhet vaníliarúd)
60dkg cukor
1 csomag dzsemfix 3:1
2dl rum (Bacardi Black)

A meggyet megmossuk és alaposan kiválogatjuk, a nyomódott, ütődött és beteg szemeket kiszedjük és ha került bele éretlen, azt is érdemes. Kimagozzuk és ellenőrizzük a magozást, majd egy tálba tesszük és ráöntjük a cukrot, lefedjük egy folpack darabbal közvetlenül a meggyet és állni hagyjuk (ha túl meleg lenne a lakásban, akkor hűtőben)
Másnap lábasba öntjük és hozzátesszük a citrom levét is és lassú tűzön felforraljuk állandó kavargatás mellett. Sajnos a meggy nagyon habzik, úgyhogy nem nagyon lehet elmozdulni a lábas mellől. Forraljuk 15-20 percet majd elzárjuk és pihentetjük újabb egy napot.
Harmad nap a hideg/szobahőmérsékletű lekvárunkba beletesszük a vanília esszenciát és belekeverjük a csomag dzsemfixet, ezzel kicsit szilárdabb lekvárunk lesz, nem kell sokáig főzni és nem lesz folyós. Állandó kevergetés mellett felforraljuk és öt percig forraljuk, majd hozzáöntjük a rumot és még egyszer utoljára átkeverjük és sterilizált üvegekbe töltjük és dunsztoljuk.

Nem kell bele dzsemfix ha nem akarjuk, egész egyszerűen akkor csak tovább kell főzni a második nap a kívánt állag eléréséig.

Ennek a lekvárnak jót tesz az állás hogy jól átvegye a meggy a rum ízét a rum meg a meggyét. Aztán lehet önmegtartóztósat játszani amint kibontjuk az első üveggel.... úgyse megy.