vagy más néven pitaja (pithaya) egy kaktuszféle, olyan mint amit a szomszédnéni locsol a folyosón, csak ennek hatalmas nagy, dekoratív gyümölcsei teremnek az eredeti élőhelyén: Közép-Amerikában illetve Ázsiában. Háromféle van, a kívül piros, belül piros húsú, a kívül piros, belül fehér húsú, és a kívül sárga, belül fehér húsú.

Már régóta szemeztem vele, mert gyönyörű gyümölcs, félbevágva meg aztán egyenesen mesés a héj vibráló, szinte-már-neon színei és a fehér, pöttyös hús kontrasztja úgyhogy most hogy volt egy kis időm kísérletezgetni, vásároltam belőle.

Előkészítése csak annyi hogy félbevágjuk, és már kanalazhatjuk is a belsejét, aminek az íze pont olyan mint egy nem savanyú kiwié.

Hozzávalók:

1 kg sárgánygyümölcs (ebből nekem 840g tiszta hús lett)

250gr cukor

1 citrom leve és rostja

1 zacskó 3:1 dzsemfix

A sárkánygyümölcsöt negyedeltem és kanállal kivájtam a húsát, lábasba tettem, hozzáadtam a cukrot, citromlevet és a facsaráskor keletkezett rostokat is meg a dzsemfixet. Mivel hófehér a húsa, viszont neonrózsaszín a héja, ezért gondoltam hogy jól nézne ki ha a héjának a belsejéből vékony szeletkét vágnék és azt icipicire felkockázva beletenném, úgyhogy két szeletet bele is tettem hogy majd a végén összevágom

Kissé összetörtem krumplinyomóval majd lassú tűzön, alaposan kavargatva felforraltam, forrt öt percig, (itt kivettem a két piros szeletet és picire vágtam, majd visszatettem a fazékba) majd sterilizált üvegekbe töltöttem és dunsztoltam.

Eleinte gyönyörű volt a hófehér dzsem a fekete pöttyökkel és a rózsaszín kockákkal, majd sajnos egy hét múlva átadta a színét a héjdarabka és egyen barackszín lett az egész lekvár. Úgyhogy ti hagyjátok ki belőle a héjdarabkát!

Vagy vegyetek rögtön piros húsú pitaját és akkor már eleve ragyogó bordó lekvárt kaptok!

(a fotózáskor maradt egy darab gyümölcsöt meg már második napja eszem reggelire turmixba: 1 görög joghurt, egy fél pitaja, egy kicsi zöldalma héjastól, egy nagy marék fagyasztott málna és egy kevés citromlé. Turmixolni majd bele két kiskanál xilit)

nem hagyhattam ki egy giccses, szerpentines-pezsgős képet ha már itt az alkalom.

Eddig nem mertem nekiállni, de most már nem tudtam halogatni tovább, főleg mert nagyon szeretem. A bogyókat november végén, december elején érdemes szedni, első fagy után. Van egy másik irányzat, amikor már hamarabb leszedik a bogyókat, még keményen. Maradtam ennél, szerintem pucolni is könnyebb így.

Hozzávalók:

nettó 2kg csipkebogyó

2db kisebb birsalma

fél citrom egészben + fél citrom leve

500g cukor

A csipkebogyó alaposan megmosom, majd a szárát és a végén lévő fekete virágmaradványt levagdosom egyesével, a birsalmát is alaposan megmosom, ha szőrös, ledörzsölöm róla, felvagdosom a héjával és a magházzal együtt.

Lábasba teszem a csipkebogyót, a birsalmakockákat és egy fél citromot négybe vágva. Felöntöm vízzel, kb egy ujjal többet mint mint ami ellepi. Lassú tűzön, fedő alatt minimum egy órát főzöm, amíg minden puha lesz.

Gyümölcspasszírozón átpasszírozom az egészet. Azt hittem ennyi elég, de nekem ez így még túl "szőrös" maradt, úgyhogy a kapott pürét átpasszíroztam szitán is még egyszer kanállal. A püré nagyon be tud sűrűsödni, néha tettem hozzá fél-1 deci vizet hogy legalább kanalazni lehessen (ne legyen azért túl híg!).

A kapott massza már nagyon szép, tiszta, krémes. Kb 1400g lett.

Lábasba teszem és hozzá teszem a cukrot és a fél citrom levét: kis lángon kavargatom amíg a cukor el nem olvad, majd kicsit nagyobbra veszem és besűrűsítem amennyire szeretném.

Sterilizált üvegekbe teszem és dunsztolom.

Ez nem a klasszikus csipkebogyó, érezni rajta a birs rózsás ízét és a citrom savanyúságát is, de kellőképp jót tesz neki citromhéj pici kesernyéje is. Nagyon nagyon macerás a sok passzírozással, én kétszer akartam abbahagyni, hogy ennyit nem ér, de már most látom hogy jövőre is neki fogok állni.

A képen csipkebogyólekváros tortácskák vannak, tesóm készítette őket, nagyon nagyon finom, puha, szaftos tésztája van, egy pohár tejjel isteni reggeli.

mindenkinek!

hétfőn volt egy kis dolgunk Bécsben, ekkor egy kis unszolással a Naschmarkton kötöttünk ki, ahol a konstans nyálcsorgatás végén a halasoknál megláttam egy csomó nyers lazac ikrát. Persze nem bírtam ki, megvettem, itthon meg másnap már neki is álltam elkészíteni egy kanadai recept alapján, de ahogy nézem, körülbelül mindenhol ugyanaz a metódus.

Hozzávalók:

1,5l víz

125g só

ikra (lazac, pisztáng)

Megmossuk az ikrát, utána elkészítjük a vízből és sóból az áztató és marináló levet, majd mikor feloldódott már a só, beletesszük az ikrát és egy fél órára betesszük a hűtőbe ázni. Ilyenkor kicsit opálos lesz.

Kivesszük az edényt és egy szitába öntjük úgy, hogy az áztatólevet felfogjuk.

Most jön az undok része: forró vizet engedünk rá és a lassan folyó meleg víz alatt leszedegetjük a hártyát róla. A külső hártyát lehúzzuk, a többi viszont kicsit trükkösebb, egyszerűbb valahol fogást találni a belső hártya-lebenyeken és tolni az ujjunkkal a kis gyöngyöket. Többször mossuk át, hogy biztosan minden belső hártyát eltávolítsunk.

Majd az áztatólébe beletesszük újra az ikrákat, és egy órára ismét a hűtőbe kerül marinálódni.

Az egy óra elteltével kivesszük, szűrőbe öntjük, utoljára alaposan átöblítjük és negyed órán keresztül a szűrőben hagyjuk lecsöpögni.

Ennek leteltével üvegekbe töltjük és hűtőben tároljuk. Eltarthatóságra két-három heteket írnak, én javasolnám inkább a kis kiszerelést és az egy héten belüli fogyasztást: minél frissebb, annál finomabb.

Pirítóson, vajkrémmel és egy csepp citrommal az igazi.